Lélekmozgató Program

A Magyar Országgyűlés 2018-as döntése alapján, február 22-e a Magyar Parasport Napja. Magyar Paralimpiai Bizottság és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége szervezésében életre hívott “Lélekmozgató Program” számtalan településen és köznevelési intézményben indította el a lakosok, diákok érzékenyítését, fogyatékkal élő embertársaik megismerését, befogadását. Az országos léptékű programhoz idén, a Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft. is csatlakozott.

Péntek délelőtti Lélekmozgató Programunk otthonául az ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola tornaterme szolgált, ahol két rendkívüli testnevelés órát is szerveztünk. Örömteli volt számunkra, hogy eseményünkhöz nem csak olyan ELTE-s osztályok csatlakoztak, akiknek amúgy is testnevelés órája lett volna ebben az idősávban, sőt ezen kívül a Németvölgyi Általános iskola is csatlakozott két osztállyal . A két óra alatt így több, mint 120 kisdiáknak adhattuk át a Program fő üzenetét: “Fogyatékosnak lenni nem jelenti azt, vesztesnek lenni“.

 

Az első blokkban a XII. kerületi kisdiákok egy inkluzív tchoukball bemutatót tekinthettek meg, majd próbálhattak ki. Kunos Anita a Tchoukball Hungary SE elnöke nem csak megismertette az itthon még újnak számító sportágat a gyerekekkel, hanem lehetőséget adott számukra átérezni milyen is egy dobás elvégzése egy kerekesszékből. A kicsik különböző dobó gyakorlataik után egy izgalmas inkluzív tchoukball bemutató mérkőzést láthattak, ahol ép és sérült magyar válogatott játékosok együtt játszottak. A tornapadokról érkező hangos rigmusok, biztatások végül a kékek győzelmét eredményezte.

A következő órát Ekler Luca világbajnoki csúcstartó, világ- és Európa Bajnok paraatléta nyitotta, aki látványos előadásával autentikus bepillantást nyújtott a nagy érdeklődést mutató diákok számára. Luca saját történetén keresztül prezentálta a parasportolók versenyzési lehetőségeit, exluzív kép- és videóanyagokat vetítve a dubaji paraatlétika világbajnokságról, ahol kettő ezüst és egy aranyérmet szerzett. A lelkes közönség többek között Luca világbajnoki csúcsot jelentő ugrását is láthatta! A prezentáció végén egy-két kifejezést tanulhattunk meg jelnyelven, majd a sok kérdés megválaszolása után, Luca a gyerekek legnagyobb örömére bemutatta sportolói felszerelését és a világbajnoki érmeivel is lehetett fotókat készíteni.

Az utolsó fél órában érzékenyítő sorversenyeket szerveztünk, ahol a kisiskolásoknak egy-egy mozgás- vagy érzékszervük “elvesztésével kellett feladatokat megoldaniuk. A feladatsorok összeállításánál nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy olyan akadályok várjanak versenyzőinkre, ahol kulcsfontosságú az együttműködés és az egymásnak segítés. A teljesség igénye nélkül így kellett az ifjoncoknak  kitolni társukat a pálya végéig egy guruló alkalmatosságon, vagy a társak utasításai útján színes labdákat válogatni, úgyhogy közben nem láthatták azokat.

Lélekmozgató programunk zárásaként pedig Pálfalai Károly “Lecsó” című filmét vetítettük le, amely a fiatal közönség számára is érthetően és szívhez szólóan mutatja be a kerekesszékkel élők mindennapjainak nehézségeit, kihívásait. A filmben és az egész délelőttben rejlő információkat elraktározva egy mozgalmas eseményt sikerült létrehoznunk a több, mint 120 tanulónak, akik reméljük a jövőben is ugyanilyen nyitottsággal fognak állni fogyatékkal élő társaikkal szemben.

Végezetül szeretnénk megköszönni az ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskolának, hogy Lélekmozgató Programunk számára biztosították tornatermüket, valamint a Németvölgyi Általános Iskolával közösen mutatott lelkesedésüket eseményünk hallatán.

 

 

Comments are closed.